Őrizetbe vettek egy fiatalt, aki négy iskolába küldött fenyegető e-mailt

2025. január 31. 19:45

A hódmezővásárhelyi tinédzser indítéka az volt, hogy elkerülje a másnapi iskolát.

2025. január 31. 19:45
null

Őrizetbe vettek egy hódmezővásárhelyi fiatalt, aki négy iskolába küldött fenyegető e-mailt – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police-hu-n. A rendőrségre január 23-án késő délután érkezett bejelentés, hogy két szegedi és két hódmezővásárhelyi iskola elektronikus postafiókjába fenyegető e-mailek érkeztek. 

Az üzenetekben az elkövető bombarobbantással fenyegetőzött, és az épületek kiürítésére szólította fel az iskola vezetését. A bejelentést követő percekben csaknem harminc rendőr kezdte meg az iskolák átvizsgálását. A kutatás során robbanóanyagot nem találtak.

A nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, majd nem sokkal később azonosították az elkövető egyedi hálózati címét. 

A bejelentést követő negyedik napon gyanúsítottként hallgattak ki egy 14 éves helybéli fiút, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. 

Vallomásában elmondta, hogy nem akart másnap iskolába menni, ezért küldte az e-maileket. A fiút a nyomozók őrizetbe vették; közveszéllyel fenyegetés miatt indult vele szemben eljárás.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egonsamu-2
2025. január 31. 22:41
A kisfiút zárt intézetbe zárni 20 évre, a szüleit pedig sittre.... Példaértékü elrettentésre van szükség különben minden barom naponta ezzel fog szórakozni.
atti64
2025. január 31. 22:05
5ÉV.
Dunhill67
2025. január 31. 21:52
ezek (a törvény szerint) terrorcselekménnyel való fenyegetést jelent,amit elzárással is lehet (kell) büntetni...amíg ilyen esetben a fiatalkorúnak a szüleit veszik elő (enyjebejnyére,pénzbüntetésre) nem is lesz változás...de ha a taknyot ténylegesen bezárják pár hónapra,évre,talán a többiek letesznek róla,hogy ilyen módon ússzanak meg egy dolgozatot...
kiss.istvan770
2025. január 31. 21:48 Szerkesztve
Nemzetközi együttműködéssel a sok iskolát fenyegetőt is meg lehetne találni, ha az ötletgazda EU, az OSF hálózata, és-vagy Ukrajna vezetése nem lenne ellenérdekelt. Súlyos bűncselekmény gyanúja esetén a VPN szervert üzemeltetők többnyire kötelesek az adatokat átadni a saját országuk hatóságainak, a hatóságok viszont a saját országuk érdekeit tartják szem előtt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!